BLOG


Bubuc blogja

Hümm



Wind of change


Már megint nem birok magammal és már megint valami újdonságot akarok... Olyan érdekes, RL-ben utálom a változásokat, SL-ben viszont ha egy hétig ugyanazzal foglalkozom akkor halálosan ráunok...
Átalakul a Nowhere (Igen, tudom reklámszagú a bejegyzésem... és nem véletlenül, hehe)
Először is kinézetre alakalunk át... Itt a tavasz, elég a hóból és a jégből. A koncepcióval pedig vissza megyünk az alapokhoz. Az eredeti elképzelés ugye az volt, hogy olyan csendes, merengős, beszélgetős és hülyéskedős hely lesz, néha bulik. Ez ment egy darabig, aztán meguntam (mert miért ne), és akartam egy olyan pörgős clubot, sok bulit, ahova be lehet öltözni. Tudjátok, contest, host, meg egyéb hülyeségek. Ez egyrészt nem jött be, mert jöttek a contest zombik akik szerintem nem is voltak a gépnél, másrészt a hostok meg a DJ-k legtöbbször elfelejtettek megjelenni, késtek, vagy ha ott voltak iszonyú idegesítőek voltak, pl állandóan könyörögtek a jattért meg ilyenek (Tisztelet a kivételnek) Viszonylag gyorsan kapcsoltam hogy ezt így nem kéne Vagyis lehetne normálisan csinálni de rengeteg időt, energiát és pénzt rá kéne szánni hogy megfelelő embereket találjak akik viszik a hátukon a bulikat és gondoskodnak a jó hangulatról. Szóval most back to the basics. Lesznek bulik, témás bulik is de contestek nem lesznek, host sem lesz, valamit senkit nem erőltetünk hogy bulizzon, táncoljon. Aki akar ücsörögjön nyugodtan Lesznek viszont új játékok (nem pénzesek) és kellemes környezet (legalábbis az én ízlésem szerint). A csütörtöki Sletti-buli után elkezdem a tatarozást, amíg az építkezés folyik le lesz zárva a sziget, hogy majd meglepi legyen, aztán pedig mindenkit várunk szeretettel a megújult Sehol Szigeten Remélhetőleg jövő hét elejére elkészül.
Szóval aki esetleg azért szokott el tőlünk mert idegesítette a sok gestures, meg contest, meg tipekért kunyizás az mostantól jöhet megint

Hozzászólások (0) | 2010. 02. 23. 23:26:55


Tervek


Üdv!

Visszatértem Néhány hónapig hanyagoltam az SL-t, különböző okok miatt, de most valahogy elkezdtem visszavágyni, és tervezgetni. Kicsit "hontalannak" érzem magam most az SL-ben, a U2 Club már nem az enyém, és a magyar társaságoktól is sikerült kicsit leszakadnom, most megpróbálok visszamászni
Tervezek egy új magyar helyet (a magyar jelző itt annyit jelent, hogy senki nem lesz kényszerítve hogy angolul beszéljen, de szívesen látunk külföldieket és igyekszünk őket nem kirekeszteni a társalgásból). A hely célközönsége elsősorban az "idősebb" korosztály (jesszus 1000 éves nyanyának érzem magam). Na nem kell megijedni, az "idősek" alatt mondjuk olyan 25+-t értek, ez csak annyit jelent hogy nem lesz Tokio Hotel vagy nagyon tuctuc zene Természetesen ez nem azt jelenti hogy kirugdosom aki nem múlt el 20, csak annyit hogy talán a tiniknek kicsit unalmas lesz ott.
A hely nem a pénz kunyerálásról fog szólni, nem lesznek boltok és nem lesznek táncoslányok. Igazából csak egy olyan lazulós, beszélgetős, relaxálós, nyugis helyet szeretnék, lehetőleg tengerparton. Szabadtéri helyet tervezek, amit majd mindig az adott évszakhoz igazítunk. Lesznek néha programok, bulik, főleg ha rajtam kívül más is vállalja a zenélést, szervezést stb. Esetleg contestek is lehetnek. Tervezek oda játékokat, nem pénzes, csak szórakoztató társasjátékokat.
Nem valószínű hogy minden nap ott tudok lenni, tehát a hely nem arról fog szólni hogy én egész nap ott ülök és szórakoztatom az éppen betérőt, és éppen ez az amiért a terveimet itt tettem közzé.
Jelentkezőket keresek, akik szívesen vennének részt ebben a "bizniszben". Nem feltétlenül arra gondolok, hogy a bérleti díjba szálljatok be, inkább olyasvalakiket keresek akik vállalnának néha buli szervezést, DJ-zést, hostolást, vagy egyéb programokat. Valamint aki hozzájárulna a hely arculatához az ötleteivel. (még a nevét sem sikerült kitalálnom) Kreatív egyének előnyben
Egyelőre nem tudom, hogy mikor indulna a hely. Attól is függ hogy egyáltalán erre a felhívásra jelentkezik-e valaki, mert egyedül sem kedvem, sem energiám nem lenne hozzá. Még a föld sincs meg, nem is tudom még hogy mekkora legyen.
Ja és még valami. Tudom hogy a No Drama táblák közhelyesek, de ez akkor is az egyik mottója lesz a helynek. Nem szeretném ott meglátni hogy arról folyik a társalgás hogy fikázzuk ezt vagy azt az SL csoportot. Van ebből elég máshol, anyázni lehet egyéb helyeken
Valamint tilos lesz a fegyverhasználat és a nyúbiszivatás (kivéve ha nagyon bunkók )
Na, tolongjatok

Hozzászólások (8) | 2009. 11. 08. 19:16:41


Most ezt mér kellett?


Olyan történt ami eddig soha. Bannolnom kellett két embert a U2 Clubból, két magyart, akik közül az egyikkel (legalábbis ezt hittem) jóban voltunk.
Most először bíztam a bulit az új DJ-nkre. Ügyes volt, elboldogult egyedül is, az emberek szerették, szóval úgy döntöttem egyedül hagyom mert nekem dolgom volt RL-ben. Felelőtlen döntés volt mint utólag kiderült dehát nem gondoltam volna hogy valaki azt lesi hogy mikor van olyan hogy a club tele van de én nem vagyok ott. Naív vagyok jah...
Szóval nézem a mailjeimet, látom hogy a DJ írja hogy segítség, grieferek vannak a clubban, lőnek mindenkire, valami kiabálógépet használnak amitől nem lehet hallani a zenét, lagcsinálókat tesznek ki amitől mindenki lefagy stb. Konkrétan nem tudom mi történt mert nem voltam ott, a móka már fél órája ment mire én tudomást szereztem róla, de az számomra mindent elmond hogy az amúgy birka türelmű DJ-nk egyszereűen otthagyott csapot-papot és elhúzott onnan (ahogyan mindenki más is). A hostunk úgy döntött hogy ő nem dolgozik ott többet mert neki ez nem kell. Na amikor olvastam az IM-et azonnal bementem, kérdeztem a "griefereket" hogy mi történt, összevissza beszéltek, ökörködtek, mondtam hogy najó nem fogok vitázni, teszek róla hogy többet ilyen ne forduljon elő, nyomtam a bannokat.
A bulit természetesen tönkretették, utána küldtünk notice-t hogy szabad a pálya és jöhetnek vissza de gondolhatjátok hogy milyen volt a hangulat ezek után.
Nem a buli miatt rinyálok hanem mert nagyon csalódott vagyok. Egyszerűen nem értem hogy mi volt az indíték, az egyik "elkövetővel" tényleg jóban voltunk, nem voltunk éppen a legjobb barátok de ha összefutottunk mindig váltottunk egy-két szót, soha nem gondoltam volna hogy majd megpróbálja tönkretenni a clubbot. Egyszerűen nem értem...
Miért van az hogy valaki az egyik percről a másikra minden ok nélkül bekattan? Vagy én vagyok ilyen szar emberismerő?

Hozzászólások (4) | 2009. 06. 07. 01:11:12


Jó szomszédi iszony


A következő történetet nem nyavalygásként osztom meg veletek, hanem hogy okuljatok belőle
Megint nincs szerencsénk a földbérléssel kapcsolatban, sikerült kifognunk egy jó szemét szomszédot. Amikor elköltöztünk Nóráék simjéről sikerült egy nagyon jó kis helyet találnunk (legalábbis akkor ezt hittük). Egy teljesen nyugis kis simen nagyon jó áron béreltünk ki egy földet. A környéken akkor csak magánházak voltak meg egy két szép kis park, és néhány üres eladásra/kiadásra váró terület. Éldegéltünk boldogan pár hónapig, még össze is barátkoztunk a szomszédokkal, köztük azzal is akivel most gondjaink vannak. Neki akkor szintén csak egy kis háza volt ott. Aztán ő gondolt egy nagyot, hogy csinál valami nagyon nagy bizniszt slben, valami újat amit még soha nem csinált senki. Felvásárolta az egész simet a mi földünket leszámítva. Persze minket is megkérdezett hogy nem költöznénk-e el, még fizetne is érte, de akkor mi kapásból nemet mondtunk, nem igazán akartunk mégegyszer költözni, mivel ez egy clubbal eléggé nehézkes, örültünk a helyünknek és ott akartunk maradni.
Az agyament ötlet azthiszem az övé volt, előtte ilyet tudomásom szerint nem csinált senki előtte. A "nagy" ötlet a következő: nyitott egy "adoptációs ügynökséget". Igen jól olvastátok... Durva nem? És ez bizony az aminek hangzik. Ott ücsörögnek a gyerekek, a kliensek meg mehetnek oda válogatni hogy melyiket akarják. Amelyik tetszik nekik azt elviszik egy kis külön erre kialakított skyboxba. Valami kis "órabérért" cserébe "kipróbálhatják" őket, és ha tetszik nekik a dolog akkor "megveszik" a gyereket elég borsos áron, aztán onnantól kezdve a gyerek az övék. Bérelni is lehet gyereket, ilyenkor csak egy bizonyos időkereten belül csinálnak a gyerekkel azt amit akarnak. Jól hangzik nem? Enyhén pedofília gyanús a dolog. Igazából ezzel először nem igazán foglalkoztam, leszámítva hogy nagyon megrökönyödtem a dolgon, és innentől kezdve nem igazán haverkodtam a szomszéddal.
A gondok pár hete kezdődtek. A bulijainkon rendszeresen tele lett a sim, kaptam sorban az IMeket hogy miért nem tudnak bejönni a bulinkra, én pedig folyamatosan néztem a térképet és ahogy felszabadult egy hely tp-ztem be az embereket akik szerettek volna részt venni a bulinkon. Most szombaton a kedves szomszéd igen udvariatlan hangnemben rám szólt hogy meg ne próbáljak még egy embert bevinni a clubba, sőt leginkább rúgjam ki azokat is akik bennt vannak, mert rontom a boltját. Természetesen a "kérésnek" eszem ágában sem volt eleget tenni. Erre megfenyegetett, hogy ok, akkor csinál egy csomó camp botot, annyit hogy soha senki ne tudjon bejönni hozzám a clubba (ezzel persze saját magával is kicseszik, de ez nem érdekli, a lényeg neki hogy mi végre elhúzzuk a belünket onnan). Erre ma amikor jelentkeznék be sl-be, látom hogy már nem is tesz be a clubba merthogy tele a föld az ő pedofiljaival. Odarepültem, és látom, hogy ott a skybox, benne 20 avi akik csak ott állnak, és ugyanaz a keresztnevük. Na ekkor lett elég, elküldtem egy feljelentést. Beleírtam az egész storyt természetesen hozzátéve hogy nem csak azzal van gond hogy velem szemétkedik hanem még elég pedofília gyanús is az ügy. Kiváncsian várom a fejleményeket... Ha erre nem reagálnak semmit érdemben Lindenék akkor szerintem semmire..
Szóval mielőtt földet vesztek/béreltek alaposan nézzétek meg hogy mibe csöppentek, mert rendesen megkeserítheti a második életünket egy jószomszéd.

Hozzászólások (13) | 2009. 01. 05. 19:28:30


Ez itt a reklám helye!


Akit érdekel: csináltunk egy weblapot a U2 Clubnak. Aki szeretné követni a történéseinket az itt utánanézhetnek a dolgoknak, nem spammelem mostantól az slhungary-t U2 Club-os hírekkel mert egyre inkább nem számítunk magyar helynek Ez lenne az: http://...

Hozzászólások (0) | 2008. 10. 25. 04:43:33


SL mentes hét!


Na, ezúton közölném hogy szombattól egy hétig nem leszek SL-ben, meg Merlin se, gondolom mindenki legnagyobb bánatára Nyaralunk egyet szóval nem nagyon leszünk on-line, ha valakinek van valami kérdése kérése óhaja sóhaja az mondja most.
Jesszusom nem tudom hogy fogok kibirni egy hetet off-line...

Hozzászólások (1) | 2008. 08. 14. 19:48:35


Pénz pénz pénz


Örökzöld téma, vagy inkább közhely, de mostanában sokat foglalkoztat a dolog. Nem tudom hogy mostanában minden megváltozott vagy csak én nem fedeztem fel eddig ezt a jelenséget, de úgy érzem hogy mostanában szinte mindenki csak a pénzre hajt SL-ben, és képtelen anélkül szórakozni hogy esélye lenne valami nyereményre.
Az egész a U2 Club miatt kezdett foglalkoztatni. Talán kevesen tudjátok de volt egy kis mélypontunk a clubbal az utóbbi időben, én már a záráson gondolkodtam. Az utóbbi pár hónapban megfogyatkoztak a vendégeink, maradt egy kemény mag ami 2-3 emberből áll de ennyi, soha egy új arc nem tévedt oda és a régiek is elmaradoztak. Sokat gondolkodtunk hogy mi lehet ennek az oka. Talán unják hogy mindig csak U2 megy? Próbáltunk ezen változtatni, beraktunk egy másik rock rádiót ami néha azért U2 számokat is játszik és a bulikon is próbáltunk változatosabb zenéket játszani. Az eredmény meglepő volt, az a kevés ember is eltünt aki idáig kitartott mellettünk. Nagyon elkeserítő volt az egész, nem tudtunk mást kitalálni hogy vagy beadjuk a derekunkat és csinálunk valami contest féleséget vagy leengedjük a rolót. Végülis azt találtuk ki hogy csinálunk egy kvízt, U2-val kapcsolatos kérdésekből, az első embernek aki beírja a jó választ fizetünk egy kisebb összeget, az talán mégsem olyan gáz mint mondjuk egy "best in red contest". Az eredmény vegyes érzelmeket keltett bennem. Egyrészt nagyon jó volt, végre egy kis színt vitt a bulikba, egy kis izgalmat, és be kell ismernem jó volt dolgozni a kérdéseken is. És láss csodát a mi pici clubunk ismét teltházas lett. Jöttek a nagy(?) U2 rajongók, "énekeltek", beszélgettek, aktívak lettek, válaszoltak a kérdésekre vagy ha nem tudták lázasan google-ztak. Jó volt, szórakoztató, de egyben elkeserítő is. Elkeserít hogy még egy ilyen különleges clubban is a pénz az úr. Nekünk meg egy jó nagy ráfizetés a dolog, fizethetjük a nyereményeket, plusz fel kellett vennünk hostokat, mert túl sok volt a munka. DJ-zni, kérdéseket kitalálni, válaszokat ellenőrizni, fizetni a nyereményt és közben jópofizni a vendégekkel képtelenség egyszerre. Elkeserít hogy senki de senki nem akar csak a társaság és a zene miatt jönni. És ez nem csak nálunk van így. Dolgozom egy nagyon klassz helyen dj-ként, egy elég népszerű rock club, naponta 5-6 eventjük van. Híres hely, jó dj-kkel, és ott is ugyanez a helyzet. Ha nincs contest nincs vendég. És ilyenkor nagyon elgondolkodtató hogy vagyon van-e értelme a dj-k, host-ok és táncosok munkájának, vagy elég lenne bedobni egy rádiót meg egy contestet és már mehet is a buli.
Szeretnék erről beszélgetni egy kicsit. Ti hogy látjátok a helyzetet? Túldramatizálom a dolgot? Ez így volt régen is, és csak nekem tűnik újdonságnak? És a fő kérdés, ti elmennétek egy számotokra szimpatikus clubba az sl-ben pusztán a szórakozás kedvéért, azzal a tudattal hogy nem nyerhettek ott semmit? Várom a commenteket

Hozzászólások (31) | 2008. 08. 11. 21:30:48


"Unom az SL-t, mer szar!"


Na, úgy döntöttem hogy itt az ideje hogy én is beálljak a sorba és elkezdjek bloggantgatni (van ilyen szó?). Idáig azért nem tettem mert nem igazán volt olyan mondanivalóm amit ne mondtam volna el SL-ben, itt a fórumon vagy kommentben vagy ilyesmi... Na jó csak lusta voltam hozzá és kész
Igazából az vitt rá hogy megosszak néhány gondolatot, hogy most sokadszor olvastam itt hogy az SL unalmas, szar, stb...
Akkor kicsit gondoljunk ebbe bele, hogy mi is az SL, mi a célja és mi az értelme. Szerintem az különbözteti meg az SL-t a többi számítógépes játéktól vagy mondjuk a chat-ektől hogy nem alád adják a környezetet, hanem te alkotod meg, olyannak amilyennek te akarod. Emiatt folyamatosan változik az egész SL világ, ahogy folyamatosan alakítják a felhasználók, pont ez teszi megunhatatlanná szerintem. Hogy tud valaki ott unatkozni? Nem értem, komolyan. Ha én unatkozok SL-ben (Ilyen ritkán van, van elég tennivalóm hálistennek) akkor nekiállok építeni valamit, keresek egy új melót, vagy csak mászkálok összevissza rácsodálkozva a dolgokra amiket az a több ezer felhasználó alkotott. Akkora ez a világ hogy ha minden SL-ben töltött időmet csak a helyek felfedezésével tölteném, akkorsem tudnám körbejárni, mert amire körbeérnék már megváltozik az egész.
Komolyan magyarázza már el valaki hogy ha unja akkor mit un benne? Annyira érdekelne...
Mielőtt valaki félreértene, nem vagyok SL ügynök, nem akartam reklámozni az SL-t. Teljesen megértem ha valakit ez a "játék" nem izgat fel, csak azt nem értem, hogy ha valaki valamikor élvezte, megszerette, rákapott az "ízére" akkor mit tud rajta megunni. Várom a kommenteket

Hozzászólások (29) | 2008. 07. 30. 19:17:36